“Hiányozni fogsz!”

2007 szeptember 20. | Szerző: Cseepesz |

 

Van egy történetem. Elmesélem, bár nem tudom, hányan fogják elolvasni.

Most hagytam ott a munkahelyem, és nem azért, mert találtam jobbat. Egyszerűen felőrlődtem. Jött egy régi kolleganőm betanulni, akivel már dolgoztam ugyan együtt, de nem olyan hosszútávon.

Ő mesélt a gondolatáról: – Utolsó napom következett régi munkahelyemen és két tennivaló között kivettünk 5 perc szünetet. Kacagva haladtunk a kapu felé, egy kis friss levegőt szívni, amikor elhangzott az ominózus kijelentés: “Hétfőn már nem jössz, hiányozni fogsz!”

 Persze én szerényen mosolyogtam, hittem is meg nem is, mert hát ugye nem a munkám nemtetszése végett hagytam ott a kiképzőtábort. Valószínűleg látta a gondolataim végigszaladását fejemben és folytatta a véleménye levezetését. Azt mondta:

 “Minden élőlény, ahogy az ember is, energiát bocsát ki magából. Ezért van szükségünk embertársaink közelségére, ezért nem tudunk sokáig magányosan élni. Ha más nem, van egy kutyánk, vagy néhány növény a lakásban. Ha az ember sokat van egy bizonyos helyen – legyen az a lakása, vagy a munkahelye – ott energia lenyomatot hagy. Tehát, ha elmegy onnan, akkor az ottmaradottak érzik a hátrahagyott pozitív kisugárzást és AZ, ami hiányzik a másikból. Ha a vallást is bele akarjuk szőni a történetbe, akkor talán ennek az energiának a látható lenyomata maradt Jézus leplén.”

 Így hangzott a véleménye a barátomnak. Hittem is, meg nem is, bár olvastam a Menyei Próféciát, amiben nagy hangsúlyt fektetett az író a látható energia bizonyítására. De ha más kézzel fekvő példát veszek, akkor is tudom bizonyítani ezt a nézetet.

 Anyám egy nappal a szülinapom előtt utazott ki külföldre. Mondtam neki, hogy nem esik túl jól a döntése, de nem akartam sokáig zaklatni, mert tudtam, lehet, hogy soha nem fog kijutni abba az országba. Amikor elment, a vártnál jobban a vállamra nehezedett hiánya, és a tudat, hogy 10 nap múlva jön csak haza. Felhívhattam volna, küldhettem volna üzenetet is, de nem tettem. Nem a hangja, és nem a gondolatai hiányoztak, hanem Ő, az illata, a közelsége. Ledőltem az ágyára és ott megnyugodtam. Talán ott volt az energiájának lenyomata, hiszen az egész lakásban ott tölti a legtöbb időt. ( Ha akarjuk, ott töltődik fel.)

Azt gondolom hihető a régi kolleganőm története, legalábbis én hiszek neki.

 Ez volt a történetem, amit el szerettem volna mesélni. Ha valakinek véleménye, vagy hasonló élménye volt, szívesen olvasnám!

 Cseepesz