Munka

2007 szeptember 20. | Szerző: Cseepesz |

 

Egy nagyon kedves hozzászóló kérte, hogy írjam le, miért hagytam ott a munkahelyemet. Lecsillapodva, minden rossz gondolat elmúlása után, megpróbálom megosztani Önökkel, Veletek!

 

Érettségi után, még ötödév alatt kezdtem el dolgozni –moziban. Szerettem csinálni, bár csak diákként voltam ott (nem kerestem valami jól), hamar sikerült átkerülnöm a teljes munkaidősök közé. Megéreztem a pénz ízét, az általa kapott szabadságot és elkezdtem egyre többet dolgozni. Suliba nem tudtam bejárni, mivel éjszakába nyúlóan robotoltam. Tényleg nagyon élveztem, hogy pénzkereső felnőtt lettem, és ennek örömére gyorsan össze is költöztem a kedvesemmel.

Nem éltünk jó, sokat éheztünk is, bár mindkettőnk szülei segítettek volna –ha szólunk. De nem tettük, mert hát mi majd megmutatjuk, hogy megy ez nekünk!

Aztán jött a derült égből kivételesen a segítség, leendő főnököm személyében. Először csak részmunkaidőben dolgoztam nála, majd egyszer az egyik munka folyamán megkérdezte, hogy nem szeretnék-e nála dolgozni teljes munkaidőben. Majd minden olyan gyorsan történt!

Kilépni az egyikből, belépni a másikba; bekerültem egy teljesen önálló és homlokegyenest más munkakörbe, de bíztak bennem, hogy meg tudom csinálni.

Éreztem a különbséget, szinte aludni sem tudtam. Nagyobb felelősség, röpke 2 nap betanulási idő, de a legfőbb különbség: Jött a Karácsony, volt saját fánk, a saját díszeinkkel feldíszítve és olyan ajándékokkal alatta, ami mindenki vágyát kielégítette. Tudom, a pénz nem boldogít, de ha valaminek az ellenértékére váltjuk, azzal viszont örömet lehet okozni!

Teltek a hónapok és én már egyre kellemetlenül éreztem magam a munkahelyemen. Kirendelt dolgozóként tevékenykedtem egy olyan munkakörben, melynek egy részéhez már nem nagyon volt kedvem. Luxus úgy kilépni, hogy nincs biztos állása utána az embernek, de én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mivel időközben haza kellett költöznöm, így nem kell lakbért fizetnem és a párom keres annyit, hogy amíg nem találok másik munkahelyet meg tudunk élni.

Az akkoriban a megmentőmnek bizonyuló ember, aki később főnököm lett, sajnos minden bizalmamat elveszítette. Nem haragszom rá, szegény lecsúszott magánvállalkozóvá vált. Nem vallotta be se nekünk, se magának. Tudom, hogy nehéz neki, de én nem akartam megvárni, míg teljesen tönkremegy. Valaki szerint ki kellett volna tartanom mellette, szerintem magamra kell gondolnom. Senki nem dolgozik ingyen, ha teheti.Mi ritkán dolgoztunk együtt, 1 év alatt, talán ha 10-szer találkoztunk.

Ezúton is kívánom neki a legjobbakat, és történjen valaki által olyan jó dolog vele, mint amekkora jó dolgot tett velem, egy évvel ezelőtt!!!

 

Cseepesz